2021. július 05 - 2021. július 09.
Bűvész tábor pozitív hatásai a gyerekekre:
- Ha egy gyermek megtanul pár trükköt, különlegesnek érzi magát, hiszen olyat tud, amit más nem, ezáltal sikerélménye lesz. Először családi körben kap elismerést (pl. egy családi szülinapon vagy karácsonyi vacsora után bemutat pár mutatványt), majd később baráti körét is szórakoztatni tudja, akik már várni fogják tőle az újabbnál újabb trükköket, ezáltal ő lesz a csapatban A BŰVÉSZ :-)
- A trükkök elsajátítása fejleszti a gyerekek kézügyességét (a táborban arra törekednek, hogy az apró mozdulatokat minél ügyesebben sajátítsák el).
- Egy félénkebb visszahúzódó gyermek kinyílik a világ felé, bátrabb lesz, hisz olyan tudásnak van birtokában, amit más nem ismer.
- A gyermeknek jobb lesz a kiállása: azaz a bűvész foglalkozáson megtanítom neki, hogy kell szépen kiállva bemutatni a produkcióját, kijavítva egy esetleges görbe testtartást vagy úgynevezett topogást.
- A gyerekek szókincse fejlődik, ugyanis a trükkökhöz maguk találnak ki történeteket, én pedig besegítek, hogy az tökéletes legyen, esetleges hibákat orvosolva.
- A gyerekek beszédkészsége is fejlődik, ugyanis kedvenc trükkjét akkor tudja bemutatni, ha közben beszél is. Ezáltal egyszerre két helyre kell figyelnie: a kezére, hogy a trükk jól sikerüljön, illetve a szövegre, hogy a trükk érthető legyen.
- A gyermeknek új hobbija lesz, ezáltal kevesebb időt ül a tv előtt, kevesebbet játszik számítógépes játékokkal, ezeket az időket kitölti a bűvész trükkök gyakorlása otthon.
Bűvész trükkök: A trükkökhöz való kellékeket én biztosítom (otthon elkészítem és a tanfolyamon kiosztom) így a gyermeknek/szülőnek semmit sem kell beszereznie.
Táborvezető Habók János bűvész
Jelentkezéssel kapcsolatos információk:
Nagyné Tóth Kinga szervező +36 20 249-1580, kingat@kulturkuria.hu
Jelentkezési határidő: június 21.
Részvételi díj: 30 000 Ft
Testvérkedvezmény: Testvérek jelentkezése esetén a második gyermek részvételi díjából 30% kedvezményt adunk.
Bemutató videó: https://youtu.be/qSfE76WUOVo
További bűvész táboraink időpontjai:
2021.07.12-16.
2021.07.26-30.
A táborba való előzetes jelentkezés kizárólag regisztráció alapján történik, ezért kérjük, hogy regisztráljon!
A táborba jelentkezni a 2020-as tapasztalatok alapján idén is korlátozott létszámmal van lehetőség!
A regisztrációkat május 2.-tól várjuk!
regisztráció a jobb felső sarokban a zöld regisztráció gombbal a felugró űrlap kitöltésével történik.
Általános információ a táborról:
- A táborról további információ a táborszervezőtől kérhető.
- A tábor 09.00 órától 13.00 óráig tart, ezen időpontokon túl a gyermekekre vigyázó felügyelet nincs!
- A félnapos táborokban étkezést nem tudunk biztosítani, ezért kérjük, hogy a gyerekek hozzanak magukkal enni és innivalót!
- A táborban a gyermekekkel foglalkozó felnőttek mindegyike egészségügyi alkalmassági vizsgálatokkal rendelkezik
- A tábort a II Kerületi Népegészségügyi Osztály ellenőrzi.
Jelentkezés és részvételi díj fizetés:
- A táborba való jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik csak érvényessé!
- A részvételi díj utalására május 17-től lesz lehetőség.
- A jelentkezéseket a részvételi díj utalási sorrendjében vesszük figyelembe.
- Jelentkezéseket június 21-ig fogadunk. Ezt követően vagy a tábor megtelte esetén a jelentkezéseket lezárjuk, azonban pótjelentkezésekre van lehetőség.
- A pótjelentkezést a szervező e-mail címére kérjük elküldeni. Amennyiben valamely jelentkező visszavonja jelentkezési szándékát, úgy június 25-ig a pótjelentkező értesítést kap a táborba való felvételéről.
- A részvétel visszamondására a tábor megkezdése elött 7 munkanappal (június 24.) van lehetőség, ezen időn túl történő visszamondás esetén a részvételi díj 80%-át fizetjük csak vissza.
- A tábor megkezdése napján a szülőnek Egészségügy Nyilatkozat kitöltésével kell igazolni, hogy a gyermek egészséges és közösségbe mehet.
- Az Egészségügyi Nyilatkozat elektronikus úton letölthető.
- A szülő által aláírt, valamint a tábor kezdési dátumával ellátott Egészségügyi Nyilatkozatot a foglalkozás reggelén a tábor szervezőjének adják át. A Nyilatkozat kitöltésére a helyszínen is lesz lehetőség! Ennek hiányában a gyermek a táborba nem vehető be!
Részvételi díjak befizetése:
- A részvételi díjat a jelenlegi helyzetre való tekintettel utalják el részünkre a következő számlaszámra: II. Kerületi Kulturális Nonprofit Kft. 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.
Bsz:12001008-01351837-00100005
A megjegyzés rovatba kérem, hogy feltétlenül írják be: Kulturkúria, tábor neve, gyermek neve.
- A befizetett összegről a regisztráción megadott adatokra számlát készítünk, amit e-mail címükre fogunk elküldeni
Információ
Nagyné Tóth Kinga szervező
+36 20 249-1580, kingat@kulturkuria.hu